Leegyszerűsítve fogalmazok: a térnek, a teret kitöltő részecskéknek is van emlékezete. Ahogy a biológia anyagban is van egy struktúra, ami bizonyos információk tárolásáért és továbbadásáért felelős – ezt hívjátok ti géneknek -, ugyanígy az anyag mélyebb szerkezetében is van egy struktúra, ami a világegyetem valamennyi mozzanatának információt rögzíti. Ez a struktúra lényegében összeköti az univerzum minden olyan felépítményét, nevezhetjük őket élőlényeknek is, amelyek információt hoznak létre létezésük során. Tekinthetitek ezt úgy is, mint egy univerzális internetet, amire mindenki, aki rá tud kapcsolódni, bele tudja helyezni az általa létrehozott információt, ugyanakkor hozzá is tud férni a mások által létrehozott információkhoz is. A különbség, hogy ez az univerzális információs háló eszközöktől függetlenül létezik, magának a térnek egy jellemzője. Ezeknek a részecskéknek az “emlékezete” tartja egyben a különböző minőségű anyagi struktúrákat is. Ha nem így lenne, széthullanának a városaitok és minden, amit magatok körül érzékeltek. Abban is hasonlít ez az univerzális információs mező az internethez, hogy folyamatosan változik, formálódik a tartalma, hiszen minden esemény lenyomatát, sőt minden gondolatot, érzelmet rögzít.

Talán érthető a fentiek után, hogy mi másképp tanulunk, mint ti. Felesleges a fejünkbe tömni adatokat, információkat, amelyek ráadásul részben elavulttá válnak egy bizonyos idő elteltével. Mi azt tanuljuk kicsi korunktól kezdve, hogyan hangolódjunk rá az univerzális információs mezőre, hogyan férjünk hozzá ahhoz a tudáshoz, amire egy adott helyzetben szükségünk van. Kreativitást tanulunk, hogy a rendelezésünkre álló tudást képesek legyünk használni és formálni, új tapasztalatokat szerezni és új tudást létrehozni. Kombinációs készséget tanulunk, hogy eligazodjunk a rengeteg információs impulzus között. Együttműködési készséget tanulunk, mert megfigyeltük, hogy közösségként működve sokkal hatékonyabban értelmezzük a tapasztalatainkat és sokkal dinamikusabban hozunk létre új dolgokat. Fogalmazhatnék úgy is: szinte kizárólag a rövidtávú memóriánkat használjuk, folyamatosan a jelen eseményeit, érzékeleseit dolgozzuk fel és formáljuk. Ha pedig olyan tudásra van szükségünk, amivel épp nem rendelkezünk, ezt bárhol és bármikor le tudjuk hívni a közösen működtetett információs mezőből. Érthető ez így nagyjából számotokra? Az sem baj, ha most még nem igazán, majd előhívjátok később, ha már tudjátok értelmezni (mosolyog).



Kommentárok